#Télirózsás forradalom

Felsőoktatás Eduline

"Köszi a tandíjat" - tüntettek, hidat foglaltak, ülősztrájkoltak a diákok 2012-ben

2012 a diáktüntetések éve volt. A Hallgatói Hálózat az Educatio oktatási kiállításon, az ELTE több épületében és a Semmelweis Egyetem rektori hivatalában is tüntetett, a HÖOK a Deák téren virrasztott, "hídfoglaló" demonstrációt szervezett, decemberben pedig két héten át tiltakoztak a középiskolások és az egyetemisták a kormány felsőoktatási intézkedései ellen. Az év krónikája - másképp.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.